Doppingszer

Amikor megtudtam, hogy újra beteg vagyok az első ember, akit fel akartam hívni az exem volt. A srác, akivel együtt voltam 5 évig. Nem azért volt Ő az első gondolatom mert még szeretem vagy nem engedtem el. Egyszerűen csak Ő volt az, aki végigcsinálta velem az első kört. Aki akkor a legnagyobb löketet adta. Aki doppingolt.

Talán egy kicsit megijedtem mert tudtam, hogy most akármi is fog történni, úgy nem lesz mellettem senki, ahogy Ő volt. Akkor nekem nem volt párkapcsolatom csak beszélgettem, ismerkedtem. Talán volt egy, amolyan friss, éppen alakuló kapcsolatom...de ez a helyzet megállít mindent. Megállítja azt, hogy kialakuljon valami, megállítja magát a szerelmet is. Természetesen egy sokéves kapcsolatban, házasságban nem így alakult volna, de ezt maximum egy kezdődő románcként lehetett volna elkönyvelni, amiből akármi is lehetett volna.

Láttam csodálatos szerelmeket. Olyanokat, amire minden ember vágyik. Amikor az egyik fél kitart a párja mellett ebben a hülye betegségben, ha kell őrzi az álmát, eteti, itatja, mosdatja. Az utolsó percig ott van és fogja a kezét. Csak sajnos ezek a szerelmek nem végződnek úgy, mint a mesékben. Belegondoltam ebbe az egész leukémia sztoriba. Akárhogy is szépítem, ez rák. Mit kezd vele az ember? Nem mindenki reagál pozitívan, nem mindenki csinálja így végig a párjával. Sokszor még én sem tudok mit kezdeni magammal...nem rántok magammal valakit valahova, amikor semmi sem biztos.

Persze azt hozzá kell tennem, hogy a legtöbb esetben nem is kell azon gondolkoznod, kit szeretnél magad mellett tartani. A pasik nagy része, amikor ismerkedési stádiumban vagytok és közlöd vele, hogy rákos vagy egyből menekülőre fogja az utat. Nem is csak a nagy része, hanem körülbelül 10-ből 9. A randit nem fejezi be, a beszélgetést nem zárja le azonnal, de másnap már nem keres. Ezzel nincs is semmi probléma. Ilyenkor csak egy dologra tudtam gondolni, mégpedig arra, hogy ha valakinek nem vagyok elég értékes úgy, ahogy vagyok, akkor máshogy se legyek! Nyilván meg lehet érteni őket is. Legalábbis én megértem őket. Sőt, ha valamelyik azt mondta volna, hogy őt nem zavarja minden bizonnyal kinevetem mert nem tudja mivel is áll szemben. Senkit sem rántottam volna magammal, senkit nem tehetek ki ennek az egésznek.

Viszont azt tudom, hogy ezt is le fogom győzni, nem halhatok meg. Annyi, de annyi dolgom van még. Eljutni Kubába, megcsinálni a jogosítványt, elvégezni az iskolát és még sorolhatnám. Óriási erőt ad a folytatáshoz az, hogy egyszer még nagyon szerelmes akarok lenni. Azt az igazi, mindent elsöprő, felemelő szerelmet akarom érezni. Megtalálni azt az embert, aki kész csatába menni velem.

Így a második kör kellős közepébe azt hiszem kijelenthetem, hogy igenis, sokkal könnyebb ha van egy doppingszered. Egy szerelmed, aki melletted van. Ellenben ha nincs két lehetőséged van. Vagy kétségbe esel, mert "mindenki mellett volt valaki, de mellettem most nem lesz, mit fogok kezdeni" vagy elgondolkozol azon, hogy ki (kik) az, aki helyettesítheti. Számomra a családom és a barátaim, valamint azok az emberek lettek azok, akik drukkolnak nekem,

Ők az én doppingszereim.